A KÚT

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.

Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?

Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
vidáman, csendben és szabadon.

Hadd éljek ilyen kút-életet,
osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
egyszerűen csak továbbadom.

Blake, William: Mindig csak adni

 

A kút sok mesében és az álmainkban is sokszor megjelenik, és mint ősi szimbólum, az átjárót, a kaput jelképezi, mely átvezet egy másik világba, az ismeretlenbe, a tudatalattiba.

Arra hívlak meg Téged, hogy nézz bele a kútba, nézz a víz tükörébe, vagy akár szállj alá: nézz önmagad mélyére, mert az erő és a tudás benned van!

Vannak élethelyzetek, amikor úgy érezzük, már csak a kútba ugrás segíthet rajtunk. Sokszor várjuk meg az utolsó és legutolsó pillanatot, amikor minden borul körülöttünk: súlyos balesetek, betegségek, munkahely, biztonságot adó személy elvesztése, stb.  Amikor a személyiség, az ego már nem tud megoldást találni a fennálló élethelyzetre, és nincs más lehetőség, mint hogy változni, változtatni kell. Be kell ugrani a „kútba”, megtalálni az utat önmagunkhoz, és egy kicsit – igen – meghalni. Meghalni, hogy újjászülethessünk, hogy a kúton át megtalált másik világból kincsekkel felvértezve térhessünk vissza, az önmagunk megtalálásának jól megérdemelt jutalmával. De nem kell megvárni, míg a külső kényszer teszi elviselhetetlenné a mindennapokat, tudatosan is elindulhatunk az úton, mely önmagunkhoz vezet, hogy megtaláljuk a kúterőt, mely továbbvisz, transzformál, megtart és teljessé tesz.

„Ha a köteled elér a vízig, ha edényed nem törik össze, megdöbbensz, hogy mennyi mindent tudsz, és milyen legyőzhetetlen erő van lelked mélyén!”

„Mert a kút mélyén rejlik a tiszta forrás, az „Élet vize”, az örök érték és tudás, ami az embert emberré teszi. Találj vissza önmagadhoz, és ne engedd, hogy bármiféle külső-belső őrület következtében a „kút” beomoljon, bemocskolódjon. Az élet vize nemcsak Tudást, de kimeríthetetlen energiát is jelent: aki ebből iszik, megifjodik. Kiapadt erői feltöltődnek, megújhodnak.

 Az élet vize: közös. Ami benned van, az rejlik másokban is. Lelkünk mélyén alapvetően egyek vagyunk, és ezért kivétel nélkül minden emberi közösség tartós boldogsága azon múlik: működik-e a „kút”, s isznak-e a vizéből vagy sem. Ha nem, a közösség megromlik és széthull, legyen az barátság, házasság, közös vállalkozás, egy nép, egy társadalom, vagy egy emberi lélek. Minden közösség szíve a Kút: ez minden kultúrának, társadalomnak, vallásnak a centruma. A legvadabb különbözőségek ellenére az emberek a Kútnál összegyűlnek, s egynek érzik magukat, mert itt bugyog föl az a víz – az élet vize - , ami bennük közös.”

„Akiben a kút nem működik, az azt keresi, ami szétválaszt. Akiben a kút működik, az pedig azt, ami összegyűjt.” (Müller Péter, Jóskönyv)

A magyar táltoshagyomány úgy tartja, hogy az embernek két lelke van. Van az életlélek, mely csak a halál után hagyja el az embert, és van a szabad lélek, mely bizonyos álmok, betegségek, révülések, transzok, más világokba való utazások révén hagyhatja el a testet.  A szabad lélekhez tartozik az az Istentől kapott különleges belső erő, melyet a közép-ázsiai lovas kultúrákban mind a mai napig „kútnak” neveznek. A kútlélek vagy lélekkút része a szabad léleknek, mely az isteni lélekerő ajándéka, belső lelkierő, kúterő – szerencse, életerő, életenergia, lelki boldogság.

Ez a különleges erő a világmindenség minden részében jelen van, az égitestekben, emberekben, állatokban, növényekben, hegyekben, folyókban, tárgyakban egyaránt. A kúterő az élőlényekben, egyes területen vagy a tárgyakban összesűrűsödhet. Így alakulnak ki a szent- és gyógyhelyek, varázserővel rendelkező tárgyak, táltosképességekkel vagy ha úgy tetszik, különleges tehetséggel bíró emberek.  (Cey-Bert Róbert Gyula :A magyar ősvallás)