Talán úgy érzed és hiszed, hogy döntésed szabad akaratodból való. De minthogy döntéseid sora egy szűk mezsgyén belül mozgó, s szinte előre megjósolható, karakteredtől, hozott karmádtól függő, akaratod hát messze nem szabadságból fakadó.
Míg bölcsességed nem teljes és önátadó, önálló és szabad akaratod is csak fikció. S mert hogy az Isten jól ismer és tudja, neked mi a jó, így nem történhet veled semmi olyan, mely nem javadra való. Ezért hát a szabad akaratra is csak addig ácsingózol, míg a vágyaid rabja vagy. S amint akaratod már valóban szabad – elveszti jelentőségét.
Ha tudod, KI VAGY, és mit akar tőled az Isten – hagyod, hogy beteljesítse általad sorsodat. Ez nem tétlenség, sőt! Ez maga a cselekvő szeretet. A mindenséggel összhangban lépni, rezdülni, cselekedni. A kondicionáltságtól, a lelked mélyén beégett mintáktól szabaddá válni, és nem azok meghatározottságának mentén élni. Hisz egy jó orvoshoz sem úgy mész, hogy megmondod számára milyen orvosság gyógyítana meg téged! Ráhagyatkozol, hogy ő felismerje betegségedet, és a megfelelő gyógyszert beszedve te pedig követed az ő tanácsait.
Ennyi a dolgod itt. Szabadnak vélt akaratod, mellyel döntéseid hozod, mind fejlődésed és tanulásod szolgálják. Mihelyst már nem akarsz, s az akaratod már valóban szabad – nem élsz vele.
És ez nem az a tehetetlen sodródás, amikor az áradás, a víz csapkod téged parttól-parttig, mely csak a kétségbeesett kapálózásod eredménye. Ez az, amikor hittel és bizonyossággal fekszel fel az áramlatra, mely elvisz a folyó legvégéig. Ebben benne vagy, nagyon is benne, de nem akarással - csak hagyással, ám tudatod és tested nyugodt és erős megtartásával.
És ahogy maga a folyó sem tétlenül folyik végig adott medrében, éltet és életet ad, néha magával ragad, néha a partra rak, úgy ez az út sem tétlenség sem a víznek, sem nem neked.