Lenni vagy nem lenni - az itt a kérdés

Az emberek nagy része nem gondolkodik. Nem tud, nem akar, vagy nem mer. Aki viszont gondolkodik, az meg többnyire érezni nem mer. Inkább ahelyett is gondolkodik. Mert érezni, és abba akár belefájdulni veszélyes lehet. Igaz, hogy időnként csodák is születnek az érzések mentén, csakhogy ők azt nem tudják, hogy a játékból nem lehet csak az egyiket kizárni. Olyan nincs, hogy csak a pozitív, a felemelő érzéseket érzem, élem meg, a negatívakat, fájdalmasakat pedig ignorálom az életemből. (legalábbis hosszú távon) Így aztán akarva-akaratlan, de lezárják az egész forrást. 

Szóval, hogy vannak azok, akik nem gondolkoznak, viszont éreznek! Érzéseik mentén érzékelik a világot, egyfajta naiv, gyermeki létbe burkolózva élik az életüket. A döntéseket és a felelősséget elhárítva önmaguktól, azokat pusztán érzelmeikre támaszkodva hozzák meg. És ezzel nem arra célzok – egyáltalán nem, hogy ez rossz lenne, hogy ne lenne helye, netalántán lebecsülendő lenne. Nem. Sőt! Valójában a mai, rációtól átitatott világ nem kedvez az érzelmek kifejezésének, és nem adja meg az annak járó tiszteletet. Hiszen érzések nélkül az ember és az emberi létezés sivárrá, jóérzéstől és erkölcstől is megfosztott gépezetté válna. Viszont a legritkább esetben látok olyan embereket, ahol mindkét rész, mindkét minőség egyformán megjelenik és képes érvényesülni. Amikor egy személyben integrálódik a ráció, a logika, az emóció és a lelkiség. Azt hiszem, e kettő együttes léte és működtetése az alapja a kiteljesedett emberré való válásnak. Tudni, látni, érezni és integrálni részeinket, hogy elinduljunk önmagunk megvalósításának útján.

És mi van azokkal, akik nem gondolkodnak és nem is éreznek? Sajnos nem keveset látok ilyet is. Ez maga a zombi lét. De ők még csak nem is tudják, hogy nem élnek. Csak az életfunkcióik mérhetőek, és az ösztöneik által működnek.  Sokan vannak……túl sokan.

(Azért szerencsére a világ nem fehér és fekete, a szürkének is van néhány árnyalata benne – akár még 50 is.)