Gyökerek

Nincsenek gyökereim. Se emlékeim. És nincs örökségem. Legalábbis tárgyi. Nincs, mit átadhatnék gyermekeimnek, családi ezüst és antik bútor, értékes kép a falra, ágytakaró, díványra való. Mások örökségével próbál anyám is takarózni. Megtalálni magát valamiben, ami sosem volt az övé. Egy szebb világot. Egy polgári világ emlékeit a paraszti, cselédi világ emlékei helyett. Nincs, akire büszkék lennénk, a családi legendáriumban sincsenek híres alakok….maximum hírhedtek. Nincsenek rokonaink külföldön, de még csak nem is utazott felmenőimből soha senki külföldre. És soha senki nem kérdőjelezte meg azt az életet, amiben élt. Hogy talán lehetne ez másképpen is? Inkább választották az öngyilkosságot.

És persze az sem elfogadható, ha én teszem fel  - helyettük…ha a felteszem azokat a kérdéseket, melyeket ők soha, hisz ezzel az ő életüket is megkérdőjelezem. Nem értik, egyszerűen nem értik, hogy nekem aztán mi a bajom, hisz mindenki ezt csinálja…..hisz ebből áll az élet…..hisz az élet nem habostorta…jódolgomban már nem tudom, mit tegyek!

A valódi örökségem ez. És a generációkon átívelő lelki teher, öngyilkosságok, szegénység, beletörődés. Gyermeki cselédsors, háború, éhezés, cipőgyár és robot – cudar világ – és a mindentől megváltó halál. Keménység – ez az örökségem. De a keménység mélyén fájdalom és félelem van. Túlélni, törekedni, tisztességben megfelelni, tanulni, dolgozni, és nem túl sokat akarni.

Új minták, új utak – amit én adhatok át gyerekeimnek. Hogy tudják: nem a keménység segíti az életet. De segíti a túlélést. Befagyaszt és hibernál – túlélhető vele minden, de nem ad életet, nem ad boldogságot, nincs szeretet, nincs gyengédség. Igen, fájdalom sincs. Ez maga a zombi lét. Annak a bizonyítása egy életen át, hogy jók vagyunk, tiszták és rendesek vagyunk, okosak vagyunk, hogy mi is érünk annyit, mint ti! Polgári enteriör, gyereknek minden, ami kívül megadható…..de a legtöbb, ami valóban átadható, az maga az élethez való viszony, és a gondolkodásmód, a szabadság mellett való döntés. Különben legbelül marad: csak a keménység.

 

De a fejlődés sosem statikus állapot, még csak nem is feltétlenül lineárisan növekvő folyamat. Merünk-e visszafelé lépni? Merünk-e zuhanni?

Ha én belül is tudom, hogy Ki vagyok, vigyen bárhová is a sors, zuhanjak bármilyen mélyre is, mégis csak Az Vagyok, Aki. De ha csak a kívülről szépen felépített világomtól érzem magam valahová tartozónak, kétségbeesés, megsemmisülés vár rám a külső világom összeomlásával, elveszítésével. Az örökségem belül van és belülről épít.

Amit elveszíthetsz, az sosem volt a tiéd. És ami valóban a tiéd, azt sosem veszítheted el.